2011. augusztus 15., hétfő

Miből lesz a cserebogár

Betti hívott erre a játékra! Hááát nem éppen most volt mikor elkezdtem, keresnem is kellett képeket az elején készült ékszerekről! Az én vonzódásom, úgy kezdődött, hogy a balatonföldvári kikötőben árult egy hölgy ékszereket! Gyerekekkel voltunk az iskolától táboroztatni és míg ők válogattak az anyukájuknak ajándékot, addig én elkezdtem beszélgetni az eladó hölggyel és ő közben fűzött! Ámulattal néztem mit művel a gyöngyökkel, na ott azonnal tudtam ezt én is akarom csinálni!!! Hazajöttem és első utam egy kreatív boltba vezetett és vettem gyöngyöket, azután napokig ültem a gép előtt és kerestem az infókat a fűzésről. Nagyon sokan siettek a segítségemre, kedves gyöngyös társak!Köszönöm Nekik! Szeretnék legalább kettőt kiemelni, akiknek sokat köszönhetek, az egyik Tündrüs  a Raw fűzést általa tanultam meg, kitartóan adta az instrukciókat a neten keresztül. Tündi hálásan köszönöm!! A másik akit feltétlenül meg kell említenem Erga, ő is sok mindenben segített, neki is köszönettel tartozom! Erika nagyon köszönöm! De még számos gyöngyitiszest említhetnék! Sok-sok barátra találtam a hobbimon keresztül! Köszönöm Mindenkinek!!! Egy pár munkám az elsők közül.


9 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszenek, és tényleg nem mondanám meg hogy kezdő munkák. (Gyöngygallérba én még soha nem mertem belefogni, csak csodálom őket!)

    VálaszTörlés
  2. Az előttem szólóhoz csatlakozom nagyon szép munkák ,nem kezdő stílusban!

    VálaszTörlés
  3. Köszi! Most, hogy mondjátok szerintem én nem is készítettem "egyszerűeket" a kihívás izgatott inkább, persze ezekkel is megszenvedtem, volt bontás bőven!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek és nagyon köszönöm, hogy kiemeltél, mindig nagyon szívesen segítettem és persze én is megkaptam Tőled a segítséget, azért ezt se felejtsük el, amit most nagyon köszönök Neked. Puszillak.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szívesen segítettem! Máskor is természetesen, ha gondod akad. Pusszantyú!

    VálaszTörlés
  6. Igazán nagyon szépek, büszke lehetsz rájuk!

    VálaszTörlés
  7. Csodás kezdet, és micsoda folytatás, nagyon szépek.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szépek! Különösen a gyöngygallérod tetszik!

    VálaszTörlés
  9. Hello, I'm Montserrat, I have been fan of yours. Your works are beautiful.
    This collar is very beautiful and elegant. Congratulations!!!
    If you want, you can see my blog.
    http://www.montsejoyitas.com/
    Thanks

    VálaszTörlés